Gyermekfogászat

A száj ápolását már a baba születésekor el kell kezdeni. Amint megjelennek az első fogak, fontos azok rendszeres tisztítása.  Minden etetés után gyengéden töröljük meg a baba ínyét egy puha nyirkos kendővel, vagy esetleg egy nedves gézdarabkával. A fogmosás célja az ínygyulladás és a fogszuvasodás megelőzése.

Jó példa

A kisgyermekek másolják az életükben fontos szerepet játszó felnőtteket és ez érvényes a fogápolásra is. Fontos, hogy szülőként jó példával járjunk elől!

A fogszuvasodás keletkezése szempontjából nem az elfogyasztott cukor mennyisége, hanem az édességfogyasztás gyakorisága a döntő. Nem ajánlatos cukortartalmú ételek, italok fogyasztása két étkezés között, mert ilyenkor nagyobb a fogszuvasodás veszélye, mint főétkezések idején. Az étkezések között előforduló nassoláskor lehetőleg egészséges rágcsálnivalókat, például gyümölcsöt, zöldséget, sajtot együnk! Figyelembe kell venni, hogy ha a ragadós cukorkák és édességek hosszú ideig a fogfelszínre tapadnak  még jobban fokozzák a fogszuvasodás veszélyét. Fontos szabály, hogy az esti fogmosás után már semmit ne együnk, és lehetőleg csak tiszta vizet igyunk!

A tejfogak szuvasodás rontja a kisgyerek általános egészségi állapotát, valamint a rágás és beszéd fejlődését is károsan befolyásolhatja. Fontos tudni, hogy a kisgyermek foga általában a cukros teák, gyümölcslevek, sőt még a tej szopogatása miatt is romlik. Éppen ezért, ha lehetséges soha ne használjunk cumisüveget nyugtatónak. Ha mégis adunk cumisüveget a kisbabának, arra figyeljünk, hogy elalvás előtt és a főétkezések között csak tiszta víz legyen benne.

Fogkefe és fogselyem

A gyerekeknél csak úgy, mint a felnőtteknél a fogmosás mellett a fogselymezés is kiemelt fontosságú. A fogközökből fogkefével el nem távolítható ételmaradék a tejfogak rohamos romlásához vezethet.

A tejfogak áttörése után érdemes a gyermeket első fogorvosi vizsgálatra vinni, ezután pedig évente kétszeri ellenőrzés szükséges.

Fontosnak tartjuk, hogy a kisgyermek első találkozása a fogorvossal örömteli, szorongásmentes legyen!

Gyermekfogászat

Gyermekfogászat